8.fejezet
Aztaaa*.*
Reggel mikor felkeltem, 11 óra volt. Ebből is látszik hogy jól elfáradtam tegnap. Azt gonodltam, hogy Jen még mindig alszik, ezért nem is néztem be hozzá. De mikor leértem a konyhába egy üzenet, volt ott, ami így szólt:
Szia Sal. Most, én megyek, el, már 10-kor felkeltem. Harryvel töltöm a napomat, az EGÉSZET. Ha éhes vagy kaja van a hűtőbe, de te ezt tudod. Tudom, hogy nem vagy buli rendezős tipús, de ha csinálnál és bírnám. Most biztos azt gondolod hogy "nem". Na, de a lényeg, hogy egész nap nem leszek itthon. CSAK VÉGSZÜKSÉG ESETÉN CSÖRÖRGJ. Ha elraboltak, a jelszó: ribibogyó. Ennyit akartam. Puszi: a te pici B.F.F.-ed, Jen !!!
Ennyiből állt az üzenet. mivel üres a ház, ezért alig tudtam mit csinálni, 3-ig, mert addig volt időm. Ezért, elmentem fürödni, egyet, és vagy 1 óriág voltam a kádba. Sok mindenen elgondolkoztam. És hát elment az idő. Utánna, megszárítottam, a hajam, kifésültem, kifestettem, a körmömet, ami így nézett ki:
Ezzel el is ment, az idő, és mire észbe kaptam, 1 óra volt. Még volt 2 órám, addig válaztottam, egy otthoni szerkót. Sajna, nem vagyok, valami gyors, ezért, ezzel is elment egy kis idő. És mire megtaláltam, a megfelelő ruhát, fél 3 volt, Zayn nemsokára megjön. A ruhám, pedig egy Amerikás szerkó volt:
3 óra után, 10 perc volt. Már kopogtak is.
Én: Szia, már vártalak !
Zayn: Szia, nagyon szép vagy !-utánna megcsókolt.
Én: Mit, szólnál hozzá, ha néznénk egy filmet ?
Zayn: Benne, vagyok !!!
Kiválasztottam, a Step Up-ot. Ezt vagy 2 óráig néztük. Mikor vége lett, kivettem a DVD-ét, és visszatettem a helyére. Aztán, a TV-be kerestem, egy zene csatornát, azt lehalkitottam, hogy ne zavarjon minket.
Leültem Zayn mellé, és ő habozás nélkül, megcsókolt. Először, gyengéden, aztán pedig, egyre gyorsabban és vadabbul. Éreztem, hogy a combomat végig simítsa, aztán pedig a keze közeledik a derekomhoz. Kezét a pólóm alá tette, mire én elvettem onann.
Zayn: Óh, bocs !
Én: Nem, gond, de nem lehet, mert Jen mindjárt hazajön !
Zayn: Értem, hát akkor, jobb hogyha megyek !
Én: Jó !-mosolyogtam.
Ki kísértem az ajtóhoz.
Én: Holnap látlak ?
Zayn: Igen !
Aztán, megcsókolt, és elment. Nemsokal később, Jen hazajött, mindent elmondtam neki. Mármint, a filmnézést. Na jó, azért hagytam ki dolgokat. Ő is jól érezte magát. Aztán, vagy, 2 óráig beszélgettünk. Utánna Jen letusolt, és pedig bedoptam a szunyát. Meg kell, hagyni, szépeket álmodtam.