24.fejezet.
o.m.g
*Sally szemszöge*
Hát, mivel Zayn elment, és magam voltam, laptoppoztam.
Addig, addig még nem észre vettem ezt:
@zaynmalik @sallyknight* köszönöm:$:)
Először csak néztem, és nem értettem, de válaszolni sem akartam. Inkább üzenetet írtam.
Üzenet: @zaynmalik:
S: mit is köszönsz ?
Aztám vártam.
Semmi válasz. Csend volt, de nem bírtam ki, hogy ne írjak neki, csak ekkor már SMS-t küldtem.
"Szia. Beszélhetnénk ?"
2 perc után-szerencsére- jött a válasz.
"Szia, igen. Nálatok leszek úgy 5 perc múlva".
Nem írtam vissza neki, inkább lementem a nappaliba és vártam a csengőt.
*5 perc után*
-Nyitoom !-kiabáltam, és mosolyoga mentem az ajtóhoz, mert örültem hogy Zayn végre megjött.
-Szia !-ekkor leesett az állam. Nem az volt akire számítottam.
-Harry ? Mit keresel itt ?-kérdeztem zavarodottan.
-Bemehetek ?
-Persze.
-Figyelj Sel, gyorsan elmondom amit akarok, és már itt sem vagyok.
-Oké !
-Sajnálom. Azt az egész majdnem csókot, és azt hogy összevesztél miattam Jennával. Szőrnyen bánom, és remélem hogy béke lesz köztünk. Ne haragudj.
-De Harry, ami történt az nem a te hibád ! Tudom hogy szólnom kellett volna Zaynről, de még én sem tudtam hogy mit csináljak, teljesen össze voltam zavarodva.
-Akkor... béke ?-jött az arcára az a tipikus oldal mosoly.
-Igeeen !-ugrottam a nyakába neveteve.
-Szia, bocsi a késésért de...-ugrottunk szét hirtelen, mikor Zayn megjött.
Néztük egymást, össze-vissza járt a tekintetünk.
-Akkor, és most megyek ! Szia !-puszilt meg, és már itt sem volt.
-Ez akkor azt jelenti hogy, béke ?-kérdezett Zayn.
-Azt hiszem... igen !-ültünk le közben a kanapéra.
-Rossz hírem van !-borult el Zayn tekintete.
-Mi a baj ?-ijedtem meg.
-Jennáról van szó !-ekkor rám jött a pánik.-De nyugi, nincs semmi baja !
-Akkor ?-ugrott össze a szemöldököm.
-Elutazott.-halkult el Zayn hangja.